Mi törődünk veled

Mi törődünk veled

Méregtelenítés 1.

2017. február 20. - Ballagi György

A köztudatba valaki egyszer behozta azt a megállapítást, hogy szervezetünk tele van mérgekkel.

Ahhoz, hogy tudjuk miről is beszélünk, definiáljunk néhány alap fogalmat.

MÉREG: Biológiai szempontból méregnek tekinthetünk minden olyan anyagot, amely az élő szervezettel érintkezve abban károsodást, betegséget, vagy halált okoz – általában kémiai reakció útján, vagy más, molekuláris szintű tevékenységgel – ha belőle kellő mennyiség jut be az élőlénybe.

DÓZIS: A dózis adagot, meghatározott anyag mennyiséget jelent. 

"Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi hogy egy anyag nem méreg." (Paracelsus)

A fentiekből máris következik, hogy a szervezetünk normális működése esetén nem beszélhetünk "mérgekről", így "méregtelenítésről", "tisztításról sem. Szervezetünkben ugyanis NEM KÉPZŐDNEK MÉRGEK! Ott csak ANYAGCSERE TERMÉKEK képződnek, amelyek egy részét a szervezet felhasználja, vagy kiüríti a vizelettel, széklettel, izzadtsággal. Ezeket idegen szóval metabolitoknak nevezzük. Szervezetünk nem statikus, azaz változatlan összetételű, hanem folyamatosan változó összetételű, bonyolult rendszer. A külvilággal anyag csere kapcsolatban áll. Kémiai anyagokat - fehérjét, szénhidrátot, zsírt, ionokat, nyomelemeket és számos más vegyületet - veszünk fel a táplálkozás során. Ezeket a vegyületeket a szervezet lebontja alkotó részeire és ezekből az egységekből építi fel saját magát. Hadd mutassam be egy egyszerű példán ezt a folyamatot. Képzeljük el, hogy vettünk egy nagy telket, rajta egy öreg házzal. Nem tetszik az öreg ház kinézete, elrendezése. Szeretnénk egy új házat építeni a telken. A régi ház téglából, terméskőből, fából épült. Az új házunk is téglából, terméskőből, fából fog épülni. Elbontjuk az öreg házat, lesz egy kupac téglánk, egy kupac termés kövünk és egy kupac faanyagunk. Ezek a kupacok már nem is emlékeztetnek az öreg házra, igaz? Kupacok csak. Most fogjuk a téglákat, a termés köveket, a fadarabokat és építünk egy új házat, amely már úgy néz ki, olyan elrendezésű, amilyet mi szeretnénk. Hát így működik az emésztésünk (lebontunk), a lebontott anyagok felszívódása (munka, amit belefektettünk az építésbe) és a lebontott elemekből felépítjük a saját testünket, ami csak ránk jellemző (régi ház darabjainak felhasználása). Az építkezés során a téglákról leverjük a régi habarcsot, a fadarabokból kihúzzuk a rozsdás szögeket. Ez a hulladék, amit elvisz a kukás autó. Szervezetünkben ezek képviselik az anyagcsere termékeket, amit a vese, a máj, a vastagbél átalakít, kiürít.

Lényeges különbség van tehát az anyagcsere termék és a méreg definíciója között.

Sokan abból az elképzelésből indulnak ki, hogy környezetünk tele van mérgekkel az ipar és a mezőgazdaság áldásos tevékenysége miatt. Ez a megállapítás igaz. Tovább gondolva a dolgot arra a következtetésre jutnak, hogy ezzel, vagy azzal a teával, bizonyos kúrákkal (perui kovaföld, aktív szén) el tudják távolítani a szervezetbe került káros anyagokat. Nos, ez már nem igaz. A szervezetünkbe került káros anyagok kiürülését, rá kell bíznunk testünk kiürítő funkcióira. Ezeket a funkciókat csak kis mértékben, alkalomadtán és korlátozottan tudjuk növelni ( pl. vízhajtó teával). Azonban a szervezet alapműködésébe folyamatosan - hetekig, hónapokig - beavatkozva bármilyen szerrel, bármilyen módon, veszélyes mutatvány és pont az ellenkező - méreg eltávolító - hatást érhetjük el vele.

A mérgező anyagok valóban itt vannak a környezetünkben. Kirívó esetektől eltekintve azonban ezek alacsony koncentrációban vannak jelen. Igen, bekerülnek a szervezetünkbe a táplálék lánc során, ám ezek lebontásáról, kiürítéséről a szervezetünk gondoskodik. Nem véletlenül, az élelmiszereinket folyamatosan ellenőrzik a hatóságok azokra az anyagokra, amelyek a mezőgazdasági termelés, vagy ipari feldolgozás során élelmiszereinkbe kerülhetnek. Ezért szabad csak ismert forrásból és ismert cégtől vásárolni élelmiszereinket! Az sem véletlen - hogy csak egy példát ragadjak ki a sok közül - amikor a vezetékes vízzel el nem látott területeken folyamatosan ellenőrzik a vízminőséget, többek között természetes arzén szennyeződésre. Ahol magas értéket találnak, ott megtiltják a víz fogyasztását és palackos vízzel látják el a lakosságot. Ugyanez a helyzet olyan munkahelyeken, ahol a dolgozók fokozottan vannak kitéve mérgezés veszélyének, mint például a vegyiparban, az akkumulátor gyártásnál, bontásnál, stb. Kötelező az ilyen helyen dolgozók rendszeres szűrése a lehetséges mérgező anyagokra egészségük védelme érdekében.

Az emberi testnek mindig is volt egy nagyon hatékony módszere, hogy tisztítsa és méregtelenítse önmagát. Ha kiegyensúlyozottan és ésszerűen táplálkozol, akkor több mint valószínű, hogy ez továbbra is így lesz, és nincs szükség arra, hogy megvásárolj bármit, aminek a nevében benne van a "tisztító" vagy "méregtelenítő" szó. (Sceptical Meme Society)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gballagi.blog.hu/api/trackback/id/tr2112274915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.21. 16:19:04

Tetszik meg minden, de azt ugye tudod hogy szembe szélbe pisilsz? Mert aki "méregteleníteni akar" vagy ezt árul azt bizony rohadtul nem győzik meg az észérvek.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.21. 16:55:27

Dear Mr Eggs! Örülök, ha tetszik, amit írtam. Igen, tudom, hogy széllel szembe pisilek. Annak a reményében teszem, hogy talán hozzájárulhatok a szélirány megváltozásához. Azt is tudom, hogy ehhez idő kell, sok idő. Ám ha egyszer nem kezdjük el, akkor marad a tudatlanság. Üdvözlettel, Dr. Ballagi György

Jutiput 2017.02.21. 17:18:32

Végre valaki leírta! Azért számítson rá, hogy támadni fogják.Főleg azok, akik a méregtelenítő cuccokból profitálnak. Buta emberek mindig lesznek, szélirány erre, vagy arra. További sok sikert kívánok!

dobcsab 2017.02.21. 17:48:35

Végre valaki leírta.Bár az a bizonyos szembeszél elég erős,de ha eleget hallják az emberek akkor talán elhiszik.Kedves György a lúgosításról is írhatna.

jandera 2017.02.21. 18:40:15

Esetleg egy rövid cikk a dihidrogén-monoxid káros, romboló hatásairól...

Big Blaster 2017.02.21. 18:43:43

@jandera: Ami, mint tudjuk, nagy mennyiségben szintén méreg. Túladagolása halált okoz. :-)
És ez nem is vicc. Voltak olyanok, akiknek sikerült halálra inni magukat. :-(

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.21. 18:46:16

@dobcsab: Tervem, több hasonló témával foglalkozni. Most még lesz mit írnom a méregtelenítésről egy másik cikkben. Utána jöhet a lúgosítás, az oxigénnel dúsított víz, a vitaminok története, egy kis háztartási kémia és ami még eszembe jut. :) Ötleteket szívesen fogadok!

misimisi 2017.02.21. 18:51:22

Köszönöm az írást!
Régi vesszőparipám, hogy a tudomány embereinek nem szabad hallgatniuk, hanem kőkeményen küzdeniük kell(ene) az áltudományos marhaságok terjedése ellen. Csak így tovább, doktor úr!

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.21. 18:56:05

@jandera: A dihidrogén-monoxid, más néven hidrogén-hidroxid - nagyon erős anyag. Be kellene tiltani. :) :P

Cyberkid Gábor Katona 2017.02.21. 19:03:50

@Ballagi György: Ballagi Úr, sok ilyen cikket kellene még írni. Előbb-utóbb remélhetőleg lesz valami változás a közgondolkozásban.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.21. 19:04:55

@misimisi: Köszönöm. Valóban azért indítottam ezt a blogot, hogy igyekezzek közérthető módon elmagyarázni, hogyan működnek, illetve nem működnek a dolgok környezetünkben.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.21. 19:24:07

@Cyberkid Gábor Katona: Köszönöm a bíztatást. Amennyire időm engedi igyekszem legalább hetente írni valamit.

frn 2017.02.21. 20:07:46

Igen, a lúgosítás szerintem is jó téma, meg a léböjt egy kis beöntéssel...És az emlékező vízről, meg a gömbölyű golyócskákról (homeopátia) is szívesen látnék egy jó kis írást. Bár egy kissé más terület, de a génmódosított szervezetekről is szívesen olvasnék, pl. hogyan készül az inzulin ami sok millió embernek az életben maradást jelenti, vagy pl. a "halálos fegyver gmo kukorica" aminek annyi a "bűne", hogy jobban össze tudja húzni a pórusait ez által kevesebb vizet párologtatva.

eßemfaßom meg áll 2017.02.21. 20:11:17

A Spurblogon kellene egy posztot összehozni:

Méregteleníts ingyen! Használd a májad!

Voznyák Pista2 2017.02.21. 20:19:34

Akkor mesélj róla, hogy miért van szükség művese állomásokra ? Mert ha nem lennének, a beteg rövid időn belül meghalna, méghozzá mérgezéses tüneteket produkálva.
Abban igazad van, hogy az, hogy mi mérgező, az a bevitt , vagy felhalmozódott mennyiségen múlik.
De attól még méreg.
Ha eszel valami olyan gyümölcsöt, ami kis mennyiségű etilalkoholt tartalmaz, arra pl. ott van az alkohol dehidrogenáz enzim ami lebontja acetaldehiddé, ami mérgező (ettől vagyunk sz.rul másnaposan többek között). aztán egy másik enzim ezt lebontja ecetsavvá, ami a vesén keresztül ürül. Summa summárum a szervezet méregtelenít.
Más kérdés, hogy a méregtelenítő csodaszerekben én sem hiszek, csakúgy mint a lúgosítókban.
Sok zöldséget kell fogyasztani, általában sokoldalúan kell táplálkozni, piálás előtt, és után lágytojás, stb. ezek segíthetnek

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.21. 20:58:18

@jandera: Előszőr is mindenki meghalt aki eddig dihidrogénmonoxidot fogyasztott. Egyetlen formája nem okoz károsodást, amikor demágnesezik a diamágneses dihidrogénmonoxidot és ezt pi-dihidrogénmonoxidként forgalmazzák. Ezt azért is szükséges mert a dihidrogénmonoxidnak nagy a relatív permittivitása.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.21. 21:04:36

@Ballagi György: " Utána jöhet a lúgosítás" Akkor tessék egy kis számítást levezetni, hogy 100 gramm szódabikarbonából (140 ft) hány köbméter 9-es pH-ju löttyöt lehet csinálni.
Ha kell én leírom!

parizs73 2017.02.21. 21:05:32

Kedves Bloggoló! Az emberi test valóban képes méregteleníteni önmagát, bizonyos mértékben.
De nem teljesen és ez ma már tudományosan bizonyított. Olyan korban élünk, amikor az életünket áthatja a biokémia. Több ezer mesterséges anyagot tartanak nyilván csak az élelmiszeriparban. Az alma ízű vizek, vagy az eper ízesítésű joghurt egy csepp gyümölcsöt se látott, de annál több vegyi úton előállított ízesítő és színező anyagot. E mellé jönnek a tisztítószerek, illatszerek, permetező anyagok, stb. Ezernyi olyan anyag, ami mérgezi az ember szervezetét. Olyan ez a testnek mint egy állandó támadás alatt lévő városnak a harc. Előbb-utóbb megadja magát.
Sajnos Ön nem tényeket, hanem a saját véleményét osztja meg. Kár...
Jobb esetben csak a saját véleményét mondta el, rosszabb esetben lehet, hogy valamelyik érdekcsoport nevében írt a méregtelenítő programok ellen. Nem lepne meg, ha így lenne.
Mint tudható mára, a nagy nevű "szakértők" mögött gyógyszergyárak és más érdekcsoportok húzódnak meg, csendben támogatást adva az adott szakértőnek, hogy olyan "szakértői" véleményt adjon, ami megfelel az őt fizető érdekcsoportnak. Az már mellékes, hogy teljes hazugság van mögötte.
Éppen ezekkel kapcsolatos perek zajlottak és zajlanak az USA-ban és a gyógyszergyártók már sok millió dollár kártérítést fizettek ki...Véletlen? Aligha.

Shish Yakoo 2017.02.21. 21:12:11

Az ajkai vörösiszap lúgosít!

tomwar 2017.02.21. 21:15:23

@parizs73: Na végre! Hiányoltam már egy igazi méregtelenítőt!
Az eperaroma pl. fából készül...

xyyyxyxyyxyxyyx 2017.02.21. 21:21:17

@parizs73: "Mint tudható mára, a nagy nevű "szakértők" mögött gyógyszergyárak és más érdekcsoportok húzódnak meg, csendben támogatást adva az adott szakértőnek, hogy olyan "szakértői" véleményt adjon, ami megfelel az őt fizető érdekcsoportnak. Az már mellékes, hogy teljes hazugság van mögötte"

Erről esetleg láthatnánk bizonyítékokat? Ha már így hazugsággal vádolsz pl. több ezer orvost, akik baromságnak tartják a méregtelenítést, akkor illene valamivel alátámasztani, nem?

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.21. 21:45:23

@parizs73: Kedves párizs73. Amiben egyet értek Önnel az a rengeteg mesterséges anyag jelenléte, amit az élelmiszer ipar használ. Ám nem kötelező olyan élelmiszereket fogyasztani, amiben ezek benne vannak. Lehet sima vizet inni, a mesterségesen ízesített löttyök helyett. Lehet sima joghurtot enni, sőt lehet otthon is elkészíteni, akkor biztosan nincs benne káros anyag. Szabad választás kérdése. Amiben szintén egyet értek Önnel az az, hogy a saját véleményemet mondom, írom le itt valóban. Úgy gondolom, hogy ezért nevezik ezt blognak. Lehet, hogy meglepődik, de én nem tartozom egyetlen érdek csoporthoz sem. Tartozhatnék, de akkor minden szakmai hitelemet elveszteném, amit - ugyebár - nem engedhetek meg magamnak. Én nem a méregtelenítő programok ellen szólok, hanem próbálok helyre tenni téves megfogalmazásokat, hogy értsük egymást. Ezért bátorkodom definiálni azt, hogy mi micsoda. Nem tisztem itt bármit is bizonyítani, ami tankönyvi adat, hogy például a Föld gömbölyű és nem lapos. Hogy például a sók vízben oldódnak, a homok (aka szilícium dioxid) pedig nem. Összeesküvés elméletekkel pedig nem fogok vitatkozni, mert nem ez a célom itt. Ha szabad annyira nagyképűnek lennem, akkor megpróbálom egy kicsit tanítani biológiáról, kémiáról, az emberi szervezet működéséről azokat, akik fogékonyak erre és elgondolkodnak dolgokon. Tudom, nem lesz egyszerű dolgom. Addig nem szólok bele semmiféle alternatív megoldásba, amíg úgy érzem, hogy az nem ártalmas. Magyarán: nem árt, nem is használ. Akkor azonban, ha egy szerről a természet törvényeivel ellentétes kinyilatkozásokat tesznek és ezzel becsapják az embereket, bennük hamis biztonság érzetet keltenek, akkor bizony meg fogom írni a véleményemet. Aki akarja elfogadja, aki nem, az nem. Nem gondolom, hogy forradalmi változást fogok akár én, akár Dr. Novák Hunor kollégám elérni rövid távon. Egyszer azonban el kell kezdeni valahol... Tisztelettel, Ballagi György

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.21. 21:49:43

@violetvoros:

"akkor illene valamivel alátámasztani, nem?"

Neked nem elég, hogy ő mondja? :D

Pár napja/hete volt egy hasonló cikk, talán az indexen, az is pont ezzel a témával foglalkozott. Sajnos a mindenféle kuruzslásokban, homeopátiában, távgyógyításban stb. hívőket úgysem lehet meggyőzni.

@Voznyák Pista2:

"Akkor mesélj róla, hogy miért van szükség művese állomásokra ?"

Talán mert beteg a veséjük? De elárulom neked, a dialízis-központokban sem a méregtelenítő csodaszerekkel kezelik a betegeket. Mily meglepő, mi?

parizs73 2017.02.21. 22:04:10

Kedves György!

Köszönöm a válaszát. Az előbb nem láttam a nevét és ezért nem címeztem névre a válaszom.
Köszönöm, hogy részletesen válaszolt és így már jobban értem a véleményét.
Ezek szerint ön orvos? Vagy valami rokon szakma képviselője?
Üdv, PárI Zsolt

xyyyxyxyyxyxyyx 2017.02.21. 22:26:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Neked nem elég, hogy ő mondja? :D"

Tény, hogy a "Mint tudható mára" is elég komoly érv, de valamiért jobban szeretem a kettős vakpróbával végzett klinikai teszteket. Tudom, maradi vagyok.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.21. 22:27:42

@parizs73: Kedves Zsolt! Végzettségemet tekintve farmakológus/toxikológus vagyok. Saját vállalkozásomat vezetem, amihez nevemet és arcomat is adom. Évekkel ezelőtt orvosi kutatással is foglalkoztam (kardiológia, diabetesz), így van "némi" rálátásom a szakmámra. Bár ez itt nem a reklám helye, de kivételesen... www.ballagi.com :)

miketbeszéltek 2017.02.21. 23:11:36

@parizs73: "Mint tudható mára, a nagy nevű "szakértők" mögött.... érdekcsoportok húzódnak meg, csendben támogatást adva az adott szakértőnek, hogy olyan "szakértői" véleményt adjon, ami megfelel az őt fizető érdekcsoportnak." Egyet értek! A legnagyobb ilyen lobbi a természetgyógyászoké, hatalmas forgalmat bonyolítanak le, miközben aljas módon rágalmazzák a hivatásos orvostudomány gyakorlóit:-(

parizs73 2017.02.21. 23:15:38

Úgy látom többeket kiakasztott az érdekcsoportok rész.
Javaslom megnézni ezeket a filmeket:
www.emberijogok.hu/a-pszichiatria-ismeretlen-arca/nemzetkozi-dokumentumfilmek

Iszonyat mennyiségű kutatás áll mögöttük.

2017.02.21. 23:57:17

@parizs73: amit belinkeltél , a pszichiáltriáról szól.
Prof Szasz első munkájának címe: a pszichiátria mint áltudomány
Kit akarsz becsapni? Saját magad?

fordulo_bogyo 2017.02.22. 00:07:10

@parizs73: Szeretnem latni a tudomanyos bizonyitekot:
"képes méregteleníteni önmagát, bizonyos mértékben.
De nem teljesen és ez ma már tudományosan bizonyított."

cardiobascuralis 2017.02.22. 00:47:01

Ja, izzadtsággal.
Meg anyagcsere termékek.

Csak azt nem tudom, miért akar egy írástudatlan ökör észt osztani.

cardiobascuralis 2017.02.22. 00:48:21

Ezt a cikket a Google Translate fordította angolból?
Vagy annak azért nem ennyire szar a minősége?

cardiobascuralis 2017.02.22. 00:49:40

@Ballagi György:
"Ötleteket szívesen fogadok!"
Tanulj meg írni, baszd meg.

lüke 2017.02.22. 06:03:18

Jesszus Gizike meg a Gőzeke..

cardiobascuralis. 2017.02.22. 06:11:51

Elnézést kérek az éjszakai ámokfutásért! Sajnos ekkora zömében már nyelvtannácira iszom magam, az egyetlen örömöm, hogy beszólogatok másoknak. Nyugodtan tilts le, (bár még van pár nickem, szóval később majd azokat is!) a témához amúgy sem értek, csak trollkodnék.

cardiobascuralis. 2017.02.22. 06:13:09

@cardiobascuralis.: ekkora = ekkorra
Hiaába, józanul én sem vagyok tökéletes.

eßemfaßom meg áll 2017.02.22. 06:46:29

@parizs73: hülye

(ennél többet felesleges az ilyen hülyékre rászánni mert a tényeket úgyis ignorálják az ilyen istenbarmai szabadonébredő faszok)

eßemfaßom meg áll 2017.02.22. 06:52:14

@parizs73: "Úgy látom többeket kiakasztott az érdekcsoportok rész.

Javaslom megnézni ezeket a filmeket:
http://www.emberijogok.h..."

bazdmeg aki képes egy scientológus szervezetre hivatkozni az bármi egyéb aljasságra is képes (és egyben maga szolgáltatja a bizonyítékot arra, hogy mekkora hülye ha ingyen csinálja, nem jólfizetett aktivista)

index.hu/tudomany/2010/02/10/majd_xenu_meggyogyit/

venszivar 2017.02.22. 07:41:35

Porcukros nojjbi szagvéleményére lennék még rettttentően kíváncsi !!!

SD9 2017.02.22. 08:20:58

Én a már említett perui kovaföldről olvasnék szívesen. Akár a kommentek között is pár sort.
Facebook-os hirdetésben láttam először, talán már ezernél több hozzászólás van a hirdetés alatt, de eddig csak pozitívakat olvastam. Eléggé kételkedek a hatásosságában, ezért szívesen látnék egy tudományos összefoglalást arról, miért hatástalan (vagy hatásos). Azt is furcsának találtam, hogy többen panaszkodtak rossz közérzetre, mialatt szedték, és a tüneteket a "méreganyagok távozásával" magyarázzák. Ezzel az információval se nagyon lehet mit kezdeni. :)

SD9 2017.02.22. 08:22:35

Ja, igen, és az autofágia! Az még nagyon-nagyon érdekes téma!

mt-03 2017.02.22. 08:54:25

en ismerek a kozeli rokonsagban 2 db homeopatiaban hivo emert. nem lehet oket meggyozni semmirol, a hituk megingathatatlan es vak. teljesen mindegy hogy milyen tankonyvet, kutatast vagy barmi egyebet idezel, vagy esz ervekkel probalod meggyozni oket. lehetetlen, fizikai keptelenseg. es a legroszabb hogy elkeserito a dolog hogy emberek igy viselkednek. ismerek olyan magasan kepzett villamosmernokot, szoftvertervezot aki paragyogyitasban hisz es ot aki a tenyek alapjan dolgozik nem lehet meggyozni semmilyen tennyel, bizonyitekkal. kilatastalan harc ez.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 08:56:44

@cardiobascuralis.: Senkit nem tiltok le. Mindenkinek lehet véleménye. Biztosan vannak és lesznek is helyesírási, fogalmazási hibák a blogomban. Vállalom. Trollkodjék nyugodtan, bár a stílusát megválogthatná.

mt-03 2017.02.22. 09:00:01

@SD9: van tema boven, energetizalt viz, zold fu facsaras, stb. munkatarsamnak rakos lett a faterja. hihetetlen mennyisegu ilyen xart adtak el neki, gepeket, anyagokat, magokat, vizeket, isten tudja miket, szatyorszam hordta haza, igen durva aron beszerzett xirxarokat es semmi hatasa nem volt (ahogy ez varhato is volt). de ezek a szemetek kihasznaljak a szorult helyzeted es radsoznak mindent. es a legroszabb hogy azok akiknek ezt meg kellene akadalyozni (orvosok,gyogyszereszek) szintugy benne vannak a bizniszben ha maskepp nem halgatolagosan. amikor azt mondja az orvos az energetizalt vizre hogy ha hisz benne igya, akkor ez mar onmagaban megtevesztes es alajas dolog. a gyogyszeresz meg meg jaasolni is fogja, a homeopatias galacsinjaival egyutt. gyak ez egy legalizalt maffia hisz uzletben arulhatjak afas szamlara a semmit.

Gabócz 2017.02.22. 09:36:32

Ha méregteleníteni akarsz, szerezz be egy májat meg egy vesét. Ennyi. Az összes többi szivárványszínű unikornisfing.

2017.02.22. 10:36:51

@Ballagi György: a méreg fogalmának meghatározása szerint a NaCl és az arzén is az. Valóban?

CsendPenge · https://zoldsegextra.blog.hu/ 2017.02.22. 11:05:39

Hát, nem lesz egyszerű megfogalmazni mi is a gondom ezzel a bejegyzéssel, mert részben egyetértek vele, de részben nem.

Amiben egyetértek:
Tény, hogy nagyon-nagyon sokan próbálkoznak az emberek hiszékenységének, de még inkább kisebb-nagyobb-súlyos bajának az anyagi jellegű kihasználásával. Homeopátia, lúgosítás, stb. Lehúzás, aljas visszataszító lopás az én szememben az ilyen praktika-taktika. Ebből a szempontból csak egyetérteni tudok a bejegyzés mondanivalójával.

Amivel nem tudok egyetérteni:
Kicsit olyan érzésem volt a bejegyzést olvasva, mintha Voltaire "legeslegjobb világok legjobbikában" volnánk (Candide). Az ételekkel, környezetünkkel minden rendben van, nem kell odafigyelni semmire sem, megteszi helyettünk a szervezetünk. Vagyis valóban ott vannak a mérgező anyagok a környezetünkben, de nem kell tenni semmit. Nos, ez így ebben a formában nem igaz. A felsorolt áltudományos pénzkicsaló szarságok nem jelentenek megoldást semmire, ugyanakkor van lehetőség, hogy tegyünk ezen a "fronton" az egészségünkért. És kell is tennünk! A minőségi éhezés korában, amikor (pl.) egy kenyérgabonát 4-7 alkalommal megpermeteznek, alkalmanként akár 6-8-10 különböző hatóanyagú vegyszert tartalmazó tankkombinációval, akkor nagyon is van tennivaló.

"Igen, bekerülnek a szervezetünkbe a táplálék lánc során, ám ezek lebontásáról, kiürítéséről a szervezetünk gondoskodik."

Nos, ennél szerintem több. Már csak azért is, mert külön-külön minden engedéllyel rendelkező növényvédő-szernek van egészségügyi határértéke, viszont egyetlen esetben sincs kellő képen vizsgálva a szerkombinációk hatása. (részben azért, mert annyira bonyolult, hogy a jelenlegi tudásunkkal belátható időn belül nem lehet korrekt következtetést levonni sajnos)

Az aktív szénnel kapcsolatban pedig (ha igaz, hogy hozzáértő, akkor triplán súlyos a "facsipesz" egyszerűségű következtetés megvonása) csak annyit írni, hogy

"Tovább gondolva a dolgot arra a következtetésre jutnak, hogy ezzel, vagy azzal a teával, bizonyos kúrákkal (perui kovaföld, aktív szén) el tudják távolítani a szervezetbe került káros anyagokat. Nos, ez már nem igaz."

Nos ez az állítás így, ebben a formában súlyos felelőtlenség. Ok, nem mindennapi használatra van talán, és az is ok, hogy orvos kezébe való a "Carbo Medicinalis" (aktív szén), és nem is a mindennapi étkezés része kell, hogy legyen. Már csak azért is, mert ha fellapozzuk a "Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok yyyy" (ismertebb nevén a zöld könyvet ill. vegyszeres könyvet, évente kiadják) hátulját, annak az "Elsősegélynyújtás és orvosi szaksegély növényvédő szer mérgezés esetén" fejezetét, nos ott talán a leggyakrabban előforduló kifejezés a Pulv. Carbo medicinalis(persze csak a "mérgezés" kifejezés után). Tessék, itt egy leírás róla:
scatorig.hu/works/carbo-medicinalis/

Mondjuk amit a linkelt oldalon írnak, annak minden részét persze nem kell elfogadni, de a technikai jellegű leírás az jó.

Szerintem.

Nazareus 2017.02.22. 11:21:36

Bár a cikk mondanivalójával egyetértek, azért csak belekötök egy mondatba: "Az emberi testnek mindig is volt egy nagyon hatékony módszere, hogy tisztítsa és méregtelenítse önmagát."

Nagyjából igen, de nem minden esetbe. Gondoljunk pl. a nehézfémekre, amelyeket nem tudja kiüriteni. És volt idö, amikor ezek az egészséges táplálkozás részei voltak! Vagy a radioaktiv anyagokat sem üriti ki a szervezet, nem méregteleniti... és szintén volt idö, amikor szuper-egészségesnek nevezték pl. a rádiumot (rádium-lányok korszaka).

Ráérek 2017.02.22. 12:18:56

@Nazareus: No de azokat a nehézfémeket, és egyéb - nem kiürülő - mérgeket a himihumi szupertermészetes-bioöko-stb. "csodaszerek" sem fogják kiméregteleníteni......

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.22. 12:19:13

@Nazareus:

"Gondoljunk pl. a nehézfémekre, ... a radioaktiv anyagokat sem üriti ki a szervezet, nem méregteleniti... és szintén volt idö, amikor szuper-egészségesnek nevezték pl. a rádiumot (rádium-lányok korszaka)."

Ezeket azonban a "méregtelenítő kúrák" sem távolítják el a szervezetből. Sőt sajnos tudtommal egyelőre az igazi orvostudomány sem ismer erre alkalmas eljárásokat (még a jód is csak megelőzésre alkalmas, amennyiben feltölti a depót), de ha tévednék, majd a hozzáértők kijavítanak.

G.Z. 2017.02.22. 12:33:32

Kedves György!

Sok kitartást a bloghoz, idővel meg fog látszani a haszna. Többünknek kellene erre energiát áldozni.
Esetleg még tovább tudná emelni a színvonalat, ha hivatkozásokat (pubmeden indexelt cikkekre) is illesztene a bejegyzésekbe. Ez trollok ellen ugyan nem hatásos, de a kíváncsibb olvasónak adhat extra lendületet.

Üdvözlettel:
Giricz Zoltán

Erzsébet Eckhart 2017.02.22. 12:37:03

Alapvetően egyetértek a kritikus hozzáállással, illetve azzal, hogy méregtelenítés címszó alatt tudománytalan dolgok hangzanak el folyamatosan. Pedig ilyen jelenségek valóban léteznek. Most így azonban kapásból 3-féle jelenség jutott az eszembe, ahol lehet mérgezésről/méregtelenítésről beszélni. 1. Szerves vegyületek lerakódása (pl. xenoösztrogének) a zsírszövetekben, pl. DDT, 2. Bizonyos enzimekben, a megfelelő nyomelemek hiányában más elemek beépülése, pl. jód helyett más halogének, szilícium helyett alumínium (ezeket a legjobban hajszövetanalízissel lehet kimutatni, ahol eleve az egyes kritikus elemek arányát adják meg, ill. 3. A Jarisch-Herxheimer reakció, amikor a bélkontamináció rendezése során a patogén bélflóra nagyobb mennyiségben pusztul, és ez az elpusztult mikroorganizmus.massza okoz időlegesen tüneteket. Mindhárom esetben vannak intézkedések, amik a méregtelenítést segítik, az első esetben pl. eleve a fogyás, ill. Diindolylmeán stb hatóanyag stb.

igazi hős 2017.02.22. 12:52:45

@cardiobascuralis.: Öcsém, nem tudom, mi az eredeti nicked, de te lettél a kedvenc trollom! Ne hagyd abba!

csakférfi 2017.02.22. 13:10:35

@Ballagi György: egyetértek a cikkel. Az anyatermészet az evolúció során fefegyverzett bennünket élőlényeket a mérgek elleni harcra. Ennek ékes példája a növényvédő szerekre adott tezisztencia válasz. Azért nehéz a növényvéfelem mert a legjobbnak kikiáltott szer is néhány éven belül hatástalan a célzott kártevőre nézne. Ugyanis kialakul a semlegesítés és tolerancia iránta. Sőt. Lesznek olyan rasszai a kártevő fajnak amik életben sem maradnak ha nem kapják meg az etedetileg a kiirtásukra fejlesztett kemikáliát. Tehát összegezve. Az emberi szervezet "tudatosság" nélkül is méregteleníteni. Azaz magunkban bízzunk ne a csodákban higgyjünk.
Gratulálok a poszthoz.
:)

F. M. 2017.02.22. 13:16:42

A cikk nagyon tetszik, szükség van még ilyenre.

Viszont azokkal a kommentekkel l vitatkoznék, hogy mindenki, aki ezeket komolyan veszi, tényleg vakon hisz bennük. A méregtelenítés, meg a homeó, a lúgosítás, és még egy pár társuk annyira berögzült a köztudatba, hogy a legtöbben nem is vizsgálják a valóságtartalmukat, épp úgy, ahogy a Föld gömbölyűségét (geoid formáját, a maximalistáknak :P) sem vonja kétségbe a többség. Éppen ezért nagyon fontos az, hogy az ellenvélemény is meg legyen fogalmazva, és az információ "piacán" ne legyen monopóliuma a hülyeségnek. Személyes tapasztalatom, hogy például a lúgosításban hívő ismerősök jó részének fogalma nincs róla, hogy miről van szó, és ha az ember ügyesen érvel ellene, akkor meggyőzhetőek. Ebben pedig rengeteget segít, ha neves orvosok érvelnek ellene. Egy-egy hülyeség népszerűségét nagyon megdobhatja, ha egy ismert ember kiáll mellette, szerintem ez működik a másik irányba is.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.22. 13:24:51

@parizs73: Mögötted kihúzódik meg? Csak nem egy méregtelenítő érdek csoport?
@Ballagi György: javasolnám gumicsizma és az anorák viseletét könnyebb tisztítani :D már ha a szél vissza hordja .. érti

Ráérek 2017.02.22. 13:33:57

Két blogot ajánlanék még az olvasóknak (v. aki ne ismerné...)
alimento.blog.hu
kodpiszkalo.blog.hu

És persze a méregtelenítés témában Zachert...

hvg.hu/plazs/20121115_meregtelenito_kura
"Zacher: "a méregtelenítő kúra hatalmas átverés"

Ráérek 2017.02.22. 13:36:32

@F. M.: " A méregtelenítés, meg a homeó, a lúgosítás, és még egy pár társuk annyira berögzült a köztudatba, hogy a legtöbben nem is vizsgálják a valóságtartalmukat, "

... és arról nem is szólva, hogy a net gyakorlatilag korlátlan lehetőséget biztosít az ilyen áltudományok, tévtanok terjedésének. Lsd. antal vali és hasonló önjelölt "hatóanyagelemző" szakértők működését..
Elképesztő tömegek falják ezeket a hamis információkat. :-(((((((((

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 14:03:44

@G.Z.: Kedves Zoltán! Az ötlet jó, de én nem tudományos blogot írok. Az emberek többségének nincs és nem is lehet magas szintű biológiai képzettsége, ezért félő, hogy nem fogja megérteni a tudományos cikkben leírtakat. Ahogy nekem sincs annyi jogi képzettségem, hogy megértsem, depláne értelmezni tudjam egy jogszabály szakmai nyelven megírt szövegét. Igyekszem közérthető nyelven, egyszerű példákkal illusztrálni mondanivalómat (ld. fenn). Így talán közelebb tudom hozni a száraz tudományos cikkek eredményeit a nagyközönséghez. Meglátjuk, működik-e? :)

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 14:07:58

@Mr Eggs: MInek az anorák, meg a gumicsizma? A sajátomat fújja vissza a szél... :D :D :D

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 14:14:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: A kérdése jogos és ezzel rávilágított egy nagyon fontos pontra. Olyannyira, hogy a következő fejezetben ezzel fogok foglalkozni. Köszönöm az ötletet!

Nazareus 2017.02.22. 14:25:22

@Ráérek, @Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, ezt nem is állitottam :) Én csak a cikknek egy kissé hibás állitására (általánositására) mutattam rá.

króm nickel 2017.02.22. 14:25:29

A csökkentett deutériumtartalmú vízről se feledkezzünk meg.

élhetetlen 2017.02.22. 14:32:58

@Ballagi György: Igen, a tisztító kúrákkal, szerekkel, lúgosítással, stb. nem értek egyet, de a könnyítéssel a szervezetnek, igen. Tehát semmi bajom nincs egy pénteki böjttel, hogy egy nap nem eszünk húst. A Ramadan is jó lenne, csak azt valahol eltolták azzal, hogy inni sem szabad.
Ötletek. Amit problémásnak látok. A teljes kiőrlésű, nem bió (permetezett) gabona fogyasztására kötelezni a gyerekeket. Aztán majd tíz év múlva megállapítják, hogy lisztérzékenyek, pedig lehet, hogy csak a vegyszer sokallt be. Mindezt úgy, hogy már feltalálták a Graham őrlést, ahol minden tápanyag megmarad, csak a külső héjat távolítják el, amiben ott lehetnek a vegyszerek maradványai. És még azt sem tudom, hogy ez drágább technológia-e, és hogy igazam van-e, mert nem vagyok szakember. A másik a tengeri só favorizálása. A sólepárlók a partok mellett vannak, és ott a vizek szennyezettek. Bármelyik kősóbánya akkor volt tenger, mikor még nem jártak rajta tankerek, és diesel meghajtású hajók. Biztos, hogy a bányászott só a tisztább. Bocs, ennyi.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 14:40:45

@Nazareus: Igaza van. A szervezetbe beépült nehézfémeket, radioaktív elemeket nem, vagy csak nagyon nehezen lehet eltávolítani orvosi segítséggel. Itt az esetek többségében marad a szervezet öntisztító mechanizmusa, mint egyedüli lehetőség. Szerencsére az ilyen esetek nagyon ritkák.

Bobby Newmark 2017.02.22. 14:41:43

@Voznyák Pista2: "Akkor mesélj róla, hogy miért van szükség művese állomásokra ? "

Akinek arra szüksége van, annak NEM MŰKÖDIK a saját veséje, zsenikém.
Egyéb faszbarom kérdés?

cardiobascuralis 2017.02.22. 14:45:32

@cardiobascuralis.:
Ennyire telik, nyuszika?
Kurva gyenge vagy, még nickhamisítónak is.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 14:45:48

@élhetetlen: A táplálkozással csak annyiból foglalkoznék, amennyiben kapcsolódik szűkebb szakmámhoz. Nem vagyok dietetikus. Tökéletesen egyetértek a sóval kapcsolatos bejegyzésével.

cardiobascuralis 2017.02.22. 14:47:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A works szó jelentését ezek szerint még mindig nem sikerült megfejtened?
Mondjuk a te agykapacitásoddal nem csodálkozom, hogy nem ment.

Kérj tolmácsot.

vackor1 2017.02.22. 15:09:54

@Ballagi György:
Akinek Ön írt, az egy valószínűleg abban a pillanatban létrehozott nick, az eredeti cardio-nak nincs . - pont- a nickje után.
Valószínűleg a kifigurázására jött létre , gondolom többen nem vették észre a piciny - mondhatni pontnyi :)) - különbséget. :))
Amúgy az eredeti nickkel meg ne foglalkozzon, gyakorlatilag a lapátolástól a részecskegyorsítón át az űrkutatásig mindenhez ért - bár leginkább politikai/gazdasági megnyilatkozásai vannak, természetesen a bölcsek kövével rendelkezve, naná - , mindig, minden blogon megmondja, hogy mi az igazság , általában hasonló "stílusban", a jobb érzésű emberek egyszerűen átgörgetik a kommentjeit, de semmiképpen nem reagálnak rá, szalonképtelen, nem vitapartner.
Csupán azért jeleztem, mert feltételezem, hogy nem ismert Ön előtt ennek az izének a tevékenysége.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.02.22. 15:31:20

A tudomány sosem téved **
Index címlapon pedig mindig a valóságról írnak.
...csak az a baj, hogy továbbmennek...

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 15:39:55

@vackor1: Kedves vackor1! Köszönöm a figyelmeztetést. Sajnos, ezek az emberek kivédhetetlenek. Nem gond. Ha valakinek ez okoz örömet, legyen meg neki. Trollkodjon. Egyébként én lennék legjobban meglepve, ha mindenki egyet értene azzal, amit itt próbálok kifejteni. Semmi sem fekete, vagy fehér, az emberi tapasztalat/érzelem sokszor ellent mond a tényeknek. Közös alapokban megegyezve (definiciók, a természet működésének alaptörvényei) azonban mindnyájan előbbre juthatunk ebben a bonyolult világban. Semmilyen szakma, így az orvostudomány sem mindenható, állandóan fejlődik. Nekünk szakembereknek ( "szakértőknek" ) pedig az a dolgunk, hogy amennyire lehet eligazítsuk az arra fogékonyakat ebben az szerteágazó, de mindenkit érintő témában.

Szakyster 2017.02.22. 15:43:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "még a jód is csak megelőzésre alkalmas" Ha jól tudom, nem csak megelőzésre jó, hanem egyszerűen kiszorítja (vagy mondjuk úgy felhigítja) a pajzsmirigyben felhalmozódott radioaktív jódot.

tryclops 2017.02.22. 15:45:49

@Nazareus:
"Gondoljunk pl. a nehézfémekre, ... a radioaktiv anyagokat sem üriti ki a szervezet, nem méregteleniti... és szintén volt idö, amikor szuper-egészségesnek nevezték pl. a rádiumot (rádium-lányok korszaka)."

És gondolj bele, milyen jót teszel magadnak azzal, hogy "méregtelenítés" miatt tartasz egy jó kis léböjt kúrát ami hatására elkezdi a szervezeted bontani a zsírt, és felszabadítani mind az összes eddig többé-kevésbé elzárt, zsírban tárolt nehézfémet. Öngól?

@Ballagi György: Kis forrásanyag egy esetleges homeopátiával foglalkozó cikkhez.
arstechnica.com/science/2017/02/tragic-fda-reports-of-sick-babies-reveal-toll-of-homeopathic-products/

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.02.22. 15:46:58

@Ballagi György: ez tény de ettől még ugyan olyan ciki megmagyarázni mi történt ha boltba mész esetleg :D

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 15:50:52

@CsendPenge: Köszönöm a hozzászólását. A következő fejezetben ki fogok térni arra hol van Önnek igaza. Kérem kövessen továbbra is.

Ballagi György · www.ballagi.com 2017.02.22. 15:56:38

@Mr Eggs: Súlyos dilemma valóban... Alaposan el kell gondolkodnom a helyzetről. :D :D :D

cardiobascuralis 2017.02.22. 16:06:27

@Ballagi György:
A mondandóddal egyetértek, csak a helyesírásod pocsék. Erre hívtam volna fel a figyelmet.
Egy orvos legyen már ennyire igényes.

cardiobascuralis 2017.02.22. 16:09:22

@vackor1:
"leginkább politikai/gazdasági megnyilatkozásai vannak" - ez mondjuk nem igaz.
De azért köszi, hogy megvédtél. :-)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.02.22. 16:16:48

@Ballagi György: "az orvostudomány sem mindenható, állandóan fejlődik"
vagyis, a tudomány: folyamatos hazugságok sorozata.

Nazareus 2017.02.22. 16:43:53

@tryclops: Szóval sem mondtam, hogy a méregtelenitö kúrák jók! Kérlek azt olvasd, amit irtam.

tryclops 2017.02.22. 16:46:49

@Nazareus: Bocs, akkor félreérthetően fogalmaztam, egyes szám harmadik személy volt a szándék, nem az, hogy lehülyézzelek. :)

@wmiki: Csak régen láttuk, és aggódtunk érted. Gyógyszerezést még mindig nem találták el?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.22. 16:55:17

@wmiki: Hé miki! Párolog már a víz?

forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?t=239

"Miért párolog el a víz? (7780)
HozzászólásSzerző: wmiki » 2010.11.29. 12:34

Azt már megállapították itt a fórumon, hogy a tudomány sosem téved.
És nyilván mindent tud a világról.

Engem most az érdekelne, hogy egy 20 C fokos szobában (vagy az 1-2 Co szabadban) miért párolog el a víz? a szent könyvek szerint az csak 100 Co felett lesz légnemű.
akkor hova tűnik?"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.22. 16:59:55

@cardiobascuralis: Látom még mindig erősköcc, hogy a fekvőtámasz fejleszti a bicepszet. :-))

bodybuilding.blog.hu/2017/02/11/brutalis_fekvotamasz_variaciok

"Érdekes, hogy a bicepszet még a rajzok sem jelzik, pedig arra mindegyik fekvőtámasz hat."

Mesélj még! Hadd röhögjünk!!! :-))

Ésszelteli 2017.02.22. 17:23:21

Miért baj ha valakinek az a véleménye, hogy a sok adalékanyag, amit beletesznek az ételbe nem embernek való és nem várja, hogy majd úgy is kiürül ! Természetesen az élelmiszer lobbi mondhatja, hogy a x és y élelmiszer ipari követelményeknek megfelel de az még nem biztos, hogy attól egészséges. Mert ugye a dízel autók sem tudják hozni azt a követelményt amit kellene, de ügyes trükkel minden jól néz ki.
Dízelnél is vannak előírások a szűrésre jogszabályilag meg is felelnek csakhogy egy mérnök elmondta, hogy a nano részecskék simán átjutnak a szűrőn is az egészségre pedig igen káros. Gondolom a taxi sofőr mit sem tud róla, ő a bevétel és kiadást számolgatja, neki annak kell kijönnie, utána megy az orvoshoz és elkölti a keresményét. Legalább van életcélja, nem unatkozik !

Nazareus 2017.02.22. 17:36:09

@tryclops: Ok, tényleg, én olvastam rosszul :) Bocsi

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.22. 17:47:20

@Ésszelteli: Az a gond hogy hülyeségekre veszik rá az embert méregtelenítés címén!

Bobby Newmark 2017.02.22. 18:03:58

@Ésszelteli: Nickválasztás iróniája kibassza a biztosítékot...

"Miért baj ha valakinek az a véleménye, "
Semmi baj nincs ezzel, mindenki szabadon lehet teljesen hülye.

"hogy a sok adalékanyag, amit beletesznek az ételbe nem embernek való"
Rá van írva mindenre, hogy mi van benne, válogathatsz. A legtöbb abszolút semleges, de retteghetsz tőlük, ha valamiért neked az esik jól. Csak szólok, hogy élelmiszeripari szempontból minden adalékanyagnak számít, ami nem alapanyag, a víz is.

"és nem várja, hogy majd úgy is kiürül"
Ezzel csak az a gond, hogy nagyjából semmit nem tudsz tenni hogy ezt elérd. Hashajtó és vízhajtó az némileg működik, csak mondjuk teljesen indokolatlan és jobb sem lesz tőle, csak rosszabb. Szórakozásból hashajtót zabálni egészen biztosan egészségtelen.

"Mert ugye a dízel autók sem tudják hozni azt a követelményt amit kellene, de ügyes trükkel minden jól néz ki."
Mondok még valamit, ami egészen biztosan egészségtelenebb, mint az élelmiszeripari adalékanyagok: a folyamatos stresszelés hülyeségeken, feleslegesen. Annak tényleg van kimutatható káros egészségügyi hatása. Ráadásul egészen rövid távon jelentkezik.

"Dízelnél "
Nem sok lövésed lehet a világ működéséről, ha ezt a faszságot így elképzelted, hogy az üzemanyag meg az élelmiszer szabályozásának bármi köze van egymáshoz.

"Legalább van életcélja, nem unatkozik !"
Hát ezt rólad is el lehet mondani. Más haszna úgysincs ennek, amit művelsz.

Ésszelteli 2017.02.22. 18:19:40

@Bobby Newmark: Végezz el legalább egy középiskolát mert így nem tudunk érdemben beszélni. A zsigeri megnyilvánulás engem a kocsmai 3 kör utáni állapotra emlékeztet. De lehet, hogy neked az a pályád, vagy az is lehet, hogy fizetnek, hogy ilyen szintre süllyedhess. Szép napot !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.02.22. 18:22:58

@Ballagi György:

Biztos működik. Mondjuk én nem vagyok célközönség, mert engem már nem kell meggyőzni, de sokan vannak, akiket kellene, ám híján vannak a szükséges biológiai-kémiai ismereteknek. Nekik nem sokat segít egy szakmai írás.

Amit azért javaslok neked - javasolni könnyű, megvalósítani annál nehezebb -, az a közérthetőség és a szakmaiság megfelelő egyensúlya. Ugyanis igazán csak szakmailag leget érvelni a hülyeség ellen, e szakmai érceket viszont a laikus közönség nem érti meg, hiszen nem biológus. Ezért valahol az egész ott dől el, vajon az ember a tudományban vagy az áltudományos baromságokban hisz. Csakhogy a legtöbbünknek ez is valahol hit és bizalom kérdése, hiszen nem rendelkezünk a megfelelő tudományos ismeretekkel.

cardiobascuralis 2017.02.22. 18:27:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Nyuszika, az a baj, hogy túl buta vagy ahhoz, hogy felfogd: magadon röhögsz, azon, hogy fel sem fogod, mennyire buta vagy.
Idéztem oda cáfolatokat a baromságaidra, amiket itt is hangoztatsz, láthatóan az angoltudásod nem terjed ki arra, hogy ezeket megértsd.

Szerinted mondjuk a távol-keleti küzdősportokat (karate, kung-fu stb.) űzők milyen karizomfejlesztést csinálnak fekvőtámaszon kívül? Majd egyszer nézz már be egy edzésre.
Nyilván nincs is egyiknek sem semmi bicepsze.
Vagy csak szereted égetni magad, hogy mennyire buta fasz vagy?

Bobby Newmark 2017.02.22. 18:27:58

@Ésszelteli: Mondom, hogy nem baj, ha hülye vagy, ez alanyi jogod. Látom érveid sincsenek, úgyhogy megértem, hogy nem akarsz vitatkozni, és a nettó személyeskedéshez fordulsz. Menj csak, úgysem tudsz semmi értelmeset mondani.

Bobby Newmark 2017.02.22. 18:30:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lásd ezt a nyomorultat itt. Ő például pont az a célközönség lenne, akiről beszélsz. Próbáltam az ő szintjén elmagyarázni, ezt ugyan érti, de ettől meg megsértődött.

Bobby Newmark 2017.02.22. 18:35:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na még ehhez annyit, hogy aki legalább egy tudományág valamelyik szakterületéhez ért, az jellemzően elfogadja a többit is, mert tisztában van vele, hogy a saját szakterületén hogyan működnek a dolgok. Hogy melyik elmélet mennyire pontos, megalapozott, hogyan alakult ki és finomodott, mik a korlátok, stb. Innen némi intelligenciával extrapolálható, hogy a többi tudományág is hasonlóan működik.

Tehát ez csak azoknál hit és bizalom kérdése, akiknek semmi lövésük nincs a tudományokhoz.

Egy Hun Hunniából 2017.02.22. 18:40:06

Az emberi szervezet a "mérget" zsírszövetben raktározza. Lebontása: rengeteg zöldség, gyümölcs fogyasztással végezhető. Lásd még: Kövér, beteg és majdnem halott c. filmet! Alapmű!

Ésszelteli 2017.02.22. 18:43:59

@Bobby Newmark: Tudod mit, edd csak azokat az élelmiszereket. Van a családban orvos, tedd őt gazdaggá mert megérdemli. Nem fogja elutasítani a kezelésed. De azt is tudnod kell, hogy nagyon sok olyan gyógymód van ami semmit sem használ csak jó felvenni érte a térítést. Miért is ne lehetnél te is egy áldozat. Szerintem szépen mutatnál a halálozási statisztikában.

Ágnes Czeglédi 2017.02.22. 19:21:00

Az a nagy baj, hogy az emberek minden csacsiságot elhisznek ,hirdetnek,terjesztenek, de a tudomány jelen állása szerinti tanokat nem képesek elhinni.
Hogy a méregtelenítésnek,lúgosításnak , táplálék kiegészítőknek, mágnes karkötőknek,elsorolni sem tudom mi mindennek semmi értelme nincs, azt nem hiszik el.De a dohányzás, szesz, mozgás szegénység, mértéktelen zabálás ártalmas, azt nem hiszik.
Az iskola nem nyújt annyi természet tudományos műveltséget,hogy magától is mérlegre tehetné: "hihető ez,elfogadható ez?"Szerintem az emberi test működését általános iskolai színvonalon is lehetne tanítani.Az "én időmben"volt olyan tantárgy: "Az ember élete". 14 évesek voltunk, egy doktornéni tanította,akitől kérdezni is lehetett.Kis anatómia, kis élettan, kis egészséges táplálkozás, / amiről akkortájt egyébként csak szó lehetett, mert egyébként azt ettünk, ami volt,de olyan idők voltak. Az elmélet azért jól jött később.

csakférfi 2017.02.22. 21:42:50

@Ágnes Czeglédi:
A tudomány még nem tisztázott az emberi test működésével kapcsolatban sok sok dolgot. Néhány hónapja olvasta egy cikket hogy a mai kutatási mtodikával egyáltalán megérthetjük-e az elménk működését. Ráadásul egy gyógyíthatatlan betegnek ítélt ember bizonyára az élete védelmében sok olyan dologra képes amit mi itt józan ésszel elitélünk.
Tehát " hátrébb az agarakkal"
:) :)

csakférfi 2017.02.22. 22:53:40

@Ágnes Czeglédi:
Idézeta wikiből. Veszettség címszó.
"A Milwaukee-protokollt több betegnél is alkalmazták, hatékonysága azonban erősen ellentmondásos.[2] Ugyan azóta több beteg is túlélte a klinikai tünetek megjelenésével járó veszettséget, mindegyik szervezetében kimutatható volt már a diagnózis időpontjában a vírus ellen termelt ellenanyag, noha egyikük sem részesült megelőző védőoltásban. Giese esetében például a felvételkor kizárólag a vírus ellenes antitestek voltak detektálhatóak a szervezetében, magát a vírust, vagy annak antigénjeit, nukleinsavát egyik mintájában sem sikerült kimutatni.[1] Emellett jelentettek olyan esetet is, ahol a beteg semmilyen kezelésben nem részesült, mégis túlélte a laborvizsgálatokkal alátámasztott fertőzést.[3] Ezek alapján felmerült, hogy valójában nem a kezelés volt hatékony, hanem ezeknek a betegeknek az immunrendszere eredendően ellenállóbb a fertőzéssel szemben."
Az immunrendszerüni működése igen homályos.
Szóval nem " vennek mérget"arra hogy meggyógyulok ha teljesen a mai akadémikus orvoslásra hagyatkozom.
Mivel statisztikai gyógyulási esélyekre hivatkozik.
:)

cardiobascuralis 2017.02.23. 02:50:15

@Egy Hun Hunniából:
Ezeket a baromságokat honnan vetted?
Mi a lófaszért raktározna az emberi (vagy bármilyen) szervezet mérgeket?
(Kivéve azokat az állatokat, amelyek méreggel védekeznek vagy támadnak, mondjuk pók, kígyó, darázs stb.)

"Lebontása: rengeteg zöldség, gyümölcs fogyasztással végezhető."
Ennek a kémiáját levezethetnéd. Hogy a gyümölcs és zöldség melyik része milyen mérget bont le.
Lehet képletekkel is. Majd legfeljebb kérek segítséget, ha nem értem valamelyiket.

De a zsírokban való méregtárolásra is adhatsz képleteket. Hogy melyik méreg melyik lipidhez hogyan kötődik. Lehet, hogy ha ezeket leírod, esélyes vagy a következő Nobelra.

cardiobascuralis 2017.02.23. 02:53:27

@Ágnes Czeglédi:
Ami a szeszt illeti: az ugye megvan, hogy a masszív alkoholisták után a MÁSODIK legnagyobb halandóságú csoport az absztinenseké, ellenben a mértékkel ivók a leghosszabb élettartamúak és legegészségesebbek közt vannak?

cardiobascuralis 2017.02.23. 02:56:24

@csakférfi:
"Szóval nem " vennek mérget"arra hogy meggyógyulok ha teljesen a mai akadémikus orvoslásra hagyatkozom."
Így van.
Arra viszont mérget vehetsz, hogy ha a mindenféle ezoterikus baromságokra hagyatkozol, akkor nem gyógyulsz meg. Szóval az "akadémikus orvoslás" esetén legalább esélyed van. A homeopátiánál és társainál meg annyi, mintha kizárólag langyos vízzel gyógykezelnéd magad.

Ágnes Czeglédi 2017.02.23. 09:39:46

@Ebből csak az derül ki,hogy magadat a mértékkel ivók közé sorolod,mert ilyen megbízható statisztika nincs , "mértékkel ivó az az ember, aki annyit iszik mint én" kb ez lenne a definíció.

tryclops 2017.02.23. 10:44:51

@cardiobascuralis: Nyugika, csak félig mondott baromságot Hunn barátunk. A kulcs szó a felhalmozódás, nem a raktározás ahogy megfogalmazta. A csontban, zsírban így tényleg megköt a szervezet bizonyos toxinokat. A gyümölcs által lebontott méreg viszont...ja...lol.

SD9 2017.02.23. 12:44:32

@Ágnes Czeglédi:
Lényegében erről van szó. Még az sincsen pontosan (vagy legalább körülbelülre) meghatározva, hogy mennyi is az a mérték. Milyen hatásai lehetnek rövid, ill. hosszú távon egyéb más feltételeket is figyelembe véve. Sok ember ezt nem ismeri igazán.
Mellesleg sok helyen olvastam már, hogy pont az alkohol is úgymond "méreg" a szervezet számára, mert a máj gőzerővel igyekszik megszabadulni tőle.
Ráadásul elég abba is belegondolni, hogy a máj és vesék kapacitása is véges, ergo ha én rendszeresen fogyasztok akár kis mennyiségű alkoholt is, a szervezetemnek annyival kevesebb ideje, energiája lesz eltávolítani sok egyéb más káros anyagot, amivel nap mint nap érintkezem.

Bobby Newmark 2017.02.23. 12:56:37

@Ésszelteli: Az hogy én mit eszek meg mit nem, az nem változtat azon a tényen, hogy beszoptál egy baromságot. Görcsölj csak feleslegesen azon, hogy mit eszel, meg rettegjél az E számoktól, mer' az olyan kibaszottul menő mostanában a hülyék közt.

A gyógymódokról meg annyit, hogy ha a legminimálisabb intelligenciád lenne, akkor tudnád azt is, hogy MIÉRT van az, hogy egy adott gyógymód valakinek működik, másnak meg nem.
Egy viszont tuti, hogy a sok faszság, amit te az orvostudomány helyett választasz, az SENKINEK nem működik. Úgyhogy legalább biztosra mehetsz.

Hasonlókat neked is, ennyi ésszel amúgy is csoda, hogy sikerült eddig életben maradnod.

Bobby Newmark 2017.02.23. 13:00:45

@cardiobascuralis: Az viszont ez esetben baj, hogy ez csak statisztika.
Nemrég olvastam ennek a cáfolatát. Csináltak valami metaanalízist, ahol próbálták kiküszöbölni az egyéb tényezőket, mint társadalmi státusz meg más szervezetet terhelő hatásokat, és az jött ki, hogy az alkohol nettó káros. A mértékkel fogyasztók azért álltak jobban a statisztikában, mert a tehetősebb társadalmi rétegből kerültek ki. Az absztinens tehetősek élnek a legtovább, csak ilyenekből alig van, a statisztikát nem befolyásolta.

csakférfi 2017.02.23. 13:03:52

@cardiobascuralis:
Bírom a "búrád". Mivel néha egyezik a véleményünk.
Azonban én a saját bőrömön tapasztaltakat most megosztom Veled.
2005 amikor a panaszaim alapján az orvosok "gyógyíthatatlan" betegséget diagnosztizáltak. Életem végéig gyógyszert kell szedjek hohy a tünetek és panaszok ne súlyosbodjanak. Állították "a tudomány jelenlegi állása szerint " .
Volt igen szar 6 évem ez miatt.
Aztán mivel úgy ítéltem meghogy nekem már tök mindegy. Elkezdtem a gyógyszereket mellőzni. Amúgy is egy vagyonba kerültek volna ha évtizedekig szedem. Aztán jött a gondolat hogy mostmár nincs szükségem rá. Az orvosom kifejezett vélemémye ellenére. Persze nem ilyen egyszerű volt. De dióhéjban ennyi. Van ezekről hivatalos feljegyzés. Úgymond leletekkel bizonyíthatom, ha kívánod. Ennek 5 éve. Pontosabban augusztusban lesz 6 éve. Mindazonáltal nem állítom hogy az orvostudomány haszontalan. Nekem óriási nyereség hogy egyáltalán élek. Utána néztem néhány dolognak. Hogyan történhetett ez velem. Okokat kutattam . Erre a net kiváló. Az orvosommal aki kezelt , megszakítottam a voszonyt. Nem azért mertharagszom, hanem mert nincs rá szükségem. Az ezoterikus ráolvadásos homeo_paleo-pszichológusosdit nem szertem mert nagy átverés. Tehát hogy miért történt ez velem ........az maradjon az én magánügyem és a feleségemé. Meg nem is akarom hogy itt köpködjenek néhányan .....tanult egyetemet végzett orvosok. Nincs rá szükségem.
Nos mindenki a saját bőrét viszi vásárra. Gondolkodni meg lehet szabadon. Mi igaz és mi hamis.
Meg nem is vagyok egyedi eset.
:)

csakférfi 2017.02.23. 13:09:47

@Ráérek:
Nekem írt kommentjére reagáltál?
Csakhogy ne essünk tévedésekbe.

Bobby Newmark 2017.02.23. 13:30:01

@csakférfi: Ez így nagyon a levegőben lóg.
Van egy rakás dolog, ami gyógyíthatatlan, de életmódváltás megoldja. Magas vérnyomás pl jellemzően ilyen, vagy szeded a gyógyszert rá, míg meg nem döglesz, vagy megoldod, hogy ne legyél egy stresszes dagadt disznó, és akkor helyreáll normálisra.
De az idegrendszeri dolgok is jellemzően gyógyíthatatlanok, DE meg tudnak gyógyulni "maguktól".
Csak hogy két példát mondjak.

cardiobascuralis 2017.02.23. 18:11:23

@Ágnes Czeglédi:
Voltak ilyen felmérések. Keresgélj a neten, ha érdekel.

@Bobby Newmark:
A franciáknál, olaszoknál, spanyoloknál, portugáloknál kb. mindenki iszik, de nem a nyakló nélküli ivás a jellemző.
A várható élettartamuk a legmagasabb Európában.
Pedig messze nem a legfejlettebb országok.

@csakférfi:
Lásd, amit @Bobby Newmark: írt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.23. 18:12:17

@cardiobascuralis: Háááát... ebben belefutottál. Negyven éve harcművészetekkel foglalkozom. Több távolkeleti stílusból is van fekete övem. :-)) Bicepsz. Például kötélmászás a judóban és nem fekvőtámasz.

csakférfi 2017.02.23. 18:27:59

@Bobby Newmark: @cardiobascuralis:
Ez most az akar lenni hogy" okosabb vagyok a kezelőorvosodnál aki osztályvezető főorvos meg a háziorvosodnál is"
Tényleg azt hiszitek hogy egy "bagatell " hipertóniára " verem itt a nyálam"?
Bakker nem jött le hogy az életemmel játszottam a gyógyszer elhagyásával?
Havonta jártam kontrollra és félévente vérvételre hogy a gyógyszert hogyan viseli a szervezetem. Mivel a kezelőorvos egyhavi adagot írhat fel. Néha kettőt.
Tényleg életmód váltással??
Erre aztán végképp nem is gondolt a kétdiplomás szakorvos.

Bobby Newmark 2017.02.23. 18:30:35

@cardiobascuralis: De általános jólét az azért megvan, meg mediterrán kaja, ami állítólag szintén a legegészségesebb, meg ami nem mindegy, hogy szieszta meg délies szarokbele életvitel (értsd: jelentősen kevesebb stressz).
Mondom, hogy a tanulmány pontosan ezeket a különbségeket akarta kiküszöbölni.
Egyébként meg nem egy-egy országot kéne egy kalap alá venni, hanem megnézni, hogy pl a portugálok közt tovább élnek-e a nemivók. Nagyobb összegben mernék fogadni rá, hogy igen.

Az alkohol nettó terhelés a szervezetnek.
Mondom mindezt úgy, hogy én sem vagyok absztinens.

Bobby Newmark 2017.02.23. 18:40:52

@csakférfi: "Tényleg azt hiszitek hogy egy "bagatell " hipertóniára " verem itt a nyálam"?"

Mivel baszol elárulni részleteket, így igen. Ez van. Te kreáltad ezt a helyzetet.

Az osztályvezető főorvosok pont nem arról híresek, hogy elkezdik a betegnek Hippokrátesztől kezdve elmagyarázni az orvostudományt, merthogy pont ők a leginkább elfoglaltak. "Nincs gyógymód, csak kezelés, nesze, gyógyszer, szedd életed végéig."

És igen, pontosan ilyen sztorikkal Dunát lehetne rekeszteni, csak legtöbbször fordított előjellel hallom, úgy, hogy "Kezelőorvos azt mondta, hogy ezt a gyógyszert most már életem végéig szednem kell, de ledobtam 50 kilót meg elkezdtem egészségesen enni, és már nincs szükségem a gyógyszerre. Ha-ha, ezt kapd ki, hülyeorvos!".

csakférfi 2017.02.23. 20:45:47

@Bobby Newmark:
"Mindenki a saját bőrét viszi a vásárra"
Általánosságban beszélsz az osztályvezető orvosokról.
Tedd azt és higyj amit akarsz.
Nekem nem kőtelező hinned. Sőt senkinek sem. Nem én kreáltam ezt a helyzetethanem cardio. Én elmeséltem a saját esetemet.
Tényleg nem fogod fel ?
A poszt tetszett mert visszafogott és reális.
Nem úgy mint te.
Szóval hagyjuk. Én örülök hogy egészséges vagyok mivel papírra van írva. Leletek. Ha ezmond valamit.
Minden jót neked. Szükséged is lesz rá.
:) :)

cardiobascuralis 2017.02.23. 21:45:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hahaha!!!
Öcsém, attól, hogy nem mosod a faszodat, az még nem fekete öv, bármennyire feketén lóg is a lábad között.

cardiobascuralis 2017.02.23. 21:51:31

@Bobby Newmark:
Az alkohol nettó terhelés, de a szervezet meg azért van, hogy terheljék, legalábbis egészséges mértékig.
Másrészt mondjuk zsíros ételeknél az alkohol meg a szeszes italokban (bor, sör, pálinka) lévő savak segítik a zsírok lebontását, azaz az emésztést, és alapból a zsírokkal is ugyanannak a májnak kellene megküzdenie, aminek az alkohollal. És megvan az a mérték, amit még röhögve elvisel a szervezet, mondjuk az étkezésenként 1-2 deci bor.

@csakférfi:
Figyusz, biztos van, amiből esetleg a szervezet is kigyógyítja magát, de a csodákban nem hiszek.
Meg van az is, amikor félrediagnosztizálnak, és úgy szedetnek veled szereket, hogy a szervezetnek kész megváltás, amikor abbahagyod őket.

Bobby Newmark 2017.02.23. 21:59:14

@csakférfi: A büdös lófaszt meséltél te, nem a saját esetedet. ELVÁROD, hogy hasraessünk a csodálatos gyógyulásod előt, ami a tudomány mai állásával megy szembe úgy, hogy azt sem árultad el, mi a pöcsöm bajod volt.
NEM, nem fogom fel baszdmeg, mert NINCS MIT felfogni, ennyi információból lófasz nem derül ki, Szerintem náthás voltál. A tudomány mai állása szerint arra sincs ugyanis gyógymód, mert vírusfertőzésre nincs orvosság, azt csak meg lehet várni, míg a szervezet legyőzi.

De tényleg hagyjuk, mert igazából leszarom, de magasról, taccsanósan.

Bobby Newmark 2017.02.23. 22:10:06

@cardiobascuralis: Pálinkában nem sok sav van, úgy sejtem. Lepárlás nem nagyon engedi. Sör, bor 4-5ös pHjú, a gyomorsav meg 1-1.5, azt a sör és bor csak higítja.

A vörösbor pozitív élettani hatását az a tannin okozza, ami már a szőlőben is benne van, viszont abban nincs a nettó káros alkohol.

A zsírokkal a máj úgy küzd meg, hogy a gyomorba üríti az epeváladékot. Ezt mindenképp megteszi emésztéskor. Az alkohollal meg úgy, hogy amikor átmegy rajta az alkoholos vér, akkor a sejteken belül több lépcsőben mindenféle káros köztes anyagra bontja. Nagyon nem ugyanaz a két dolog.

Értem én, hogy jól esik megmagyarázni, hogy bebaszni tulajdonképpen még egészséges is amellett, hogy fasza, de ez sajnos nem igaz.

csakférfi 2017.02.23. 22:52:09

@Bobby Newmark:
Nem vártam el te köcsög hogy hasra ess. Bazd meg! Csodák nincsenek. Csak a tudás hézagos. Nem világlik te elmeroggyant hogy miért savtalanítanak meg mérrgtelenítenek kuruzslók?
Miért terjed az ezotérikus hitvilág?
Azért te süket mert nincs jelenleg magyarázat az összefüggésekre 'olyan okos vagy hogy nem hiszel csak tudsz.Próbálod bizonyítani az általánosításaiddal homályos elméd igazát.
Szarom lehogy te myen meditterrán életmódban hiszel.
Akkor költözz ki oda. Éld az ő életüket . Aztán oszd itt a nrmlétező baromságaidat. Mert különben üres szófosás és köpködés.
Erre meg nincs hangulatom éppen.

csakférfi 2017.02.23. 23:00:47

@cardiobascuralis:
Na bazd meg. Tényleg az immunrendszerem kigyógyít a rákból? Aztaaaaa. Ilyent!!!
Szerintem az alkoholt nem véletlenül használod! Emeld még az adagot. A volt osztálytársamat tavaly temettük . már a kocsma volt az otthona. Azért a májad sem mindenható. Feszegesd még kicsit a határaidat. Rádübörögsz az igazságra mint harckocsi a fahidra.
Majd akkor kezdem el verni a sámándobot. Mert akkor a prof. sem segít rajtad.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.23. 23:31:12

@cardiobascuralis: Inkább arra válaszolj, hogy a Honvédban edzés után miért kötelet másznak a judósok és nem fekvőtámaszt csinálnak. Tudod a kumitkatához, nage wazához, de a shime, kansetsu és oseaekomi wazahoz is bicepsz kell, nem tricepsz. Mióta meg a 2004-es WKF szabályok szerint a karatéban is megengedett az ashi és koshi waza dobásokban, ott is divatba jött a kötélmászás.

cardiobascuralis 2017.02.24. 02:37:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Fogalmam sincs, és csak kyóztam vagy 8 évig Szolnokon meg Pesten, egyszer sem csináltunk ilyesmit, mivel nem is lett volna hol, nem volt a dojókban mászható kötél. Pedig edzettem a Honvéd egyik edzőtermében is (azt hiszem Csángó vagy Klapka vagy valamilyen hasonló utcában a Dózsa György út közelében) (az ökölvívóklub volt ott akkoriban, ami már jó ideje megszűnt, pedig ők nyerték a mai napig a legtöbb országos bajnokságot).
És edzettem pár olyan emberrel is, aki megjárta a világbajnokságot Japánban, meg a teljes akkori magyar válogatottal, meg olyanokkal is, akik Európa-bajnokok lettek. És karizomra csak fekvőtámasszal gyúrtak.
Most sem merem képzelni, mit csinálhattak azok, akiket megvertek.
De ismerek kung-fusokat és aikidósokat is, náluk is csak fekvőtámasz van elmondásuk szerint. De hát mit tudhatnak erről a hülye japánok meg kínaiak, még a szemük sem áll jól nem igaz?

Olyan, hogy "karatéban", nincs, mivel ahány szakág, annyiféle szabályrendszer, sőt, ma már egy szakág különféle szervezetein belül is eltérőek a szabályok. A WKF-et a többség nem fogadja el, és a hagyományos japán karateiskolákban (kyo, shotokan, wado-ryu, shito-ryu stb.) nemhogy a dobás, de a fogás is tilos.

cardiobascuralis 2017.02.24. 02:51:36

@Bobby Newmark:
Nem bebaszásról beszéltem, ne magyarázz félre.
Életemben nem voltam még berúgva - pedig azért már évtizedek óta nem vagyok tinédzser -, és nem is tervezem.
Arról beszélek, hogy egy jó ebéd vagy vacsora után bizony nemcsak jólesik, de hasznos is egy pohár bor. De akár előtte egy stampó pálinka is. És biztos vagyok abban, hogy egészséges is, bár kifejteni tényleg nem tudom, hogy miért.

Arról viszont tényleg voltak felmérések, hogy az alkoholisták után a totál absztinensek a leghalandóbbak.

"Sör, bor 4-5ös pHjú, a gyomorsav meg 1-1.5, azt a sör és bor csak higítja."
Igen, ha csak úgy natúr iszod éhgyomorra. Bár fene tudja, mert akkor meg elég savas lesz tőle az ember - szóval lehet, hogy még ez sem igaz.
Viszont ha eszel is, akkor a gyomorsavat az ételek egy időre semlegesítik, mert azokat bontja épp le, és nem termelődik annyira gyorsan, ahogy az ételek odajutnak.

A tannin meg maga is egy sav, csersav magyarul. A szőlőben ugyan megvan, de azokban a részekben, amiket nem eszel/nem rágsz meg: a magban és a kocsányban. És kétlem, hogy ez lenne a borban az egyetlen hasznos vegyület, sőt, van benne egy csomó antioxidáns meg polifenol.
Nem én írom, hanem egy orvos:
www.webbeteg.hu/cikkek/fogyokura/2667/a-vorosbor-jotekony-hatasai

Egyébként ami a franciák egészséges életmódját illeti, hát az nagyon nem igaz.
"Manapság a mértékletes borfogyasztás, a kardiovaszkuláris betegségek elleni védelem miatt került előtérbe. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a francia paradoxon: hiába a franciák által fogyasztott nagy mennyiségű telített zsírsav és a mozgásszegény életmód, országukban a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása, és az azok által okozott halálesetek száma, mégis jóval elmarad az azonos táplálkozás- és testkultúrájú országokétól. A magyarázatot a szakmai szervek a rendszeres, kulturált és mértéket tartó vörösbor-fogyasztásban látják."

cardiobascuralis 2017.02.24. 03:01:03

@csakférfi:
Figyelj, valójában semmit nem árultál el, szóval nem tudom, mire vagy felháborodva.
Nyilván a mértéktelen alkoholizmus káros, de nem is beszéltem erről. Azt hiszem, fiatalabb vagyok nálad pár évvel, és már több osztálytársamat meg nálam fiatalabb vagy velem egykorú barátomat-rokonomat temettem el, volt köztük egykori NB-I-es focista is, aki aztán alkolholista lett és abba halt bele, meg volt olyan is, aki életében talán összesen nem ivott meg fél liter bornak megfelelő alkoholt, soha életében nem dohányzott, hobbiszinten sportolt, vékony volt, vidéken élt jó levegőn, kertészkedett is, és mégis. A többiek meg a kettő között, de inkább az egészséges irányban. Dohányos egy volt köztük, ő is évekkel a halála előtt abbahagyta, inni mértékkel ittak, bulikon pár sör vagy pár deci bor. Szóval hagyd ezeket az ökörségeket.

Egyébként van olyan ismerősöm is (volt csajom), aki rákból gyógyult ki úgy, hogy az orvosok már lemondtak róla. Hogy mitől gyógyult meg, senki sem tudja, mert ezoterikus hókuszpókuszokon sem vett részt. Életmódot váltott, az tény, nagyrészt leszokott a húsról, meg elkezdett heti 2-3 alkalommal kocogni. Kb. ennyi. Ennek közel 30 éve, és ma is él, és ma már eszik húst is megint.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.02.24. 05:56:39

@cardiobascuralis:

www.wadokai.org.hu/wadotort.php

"Erre az irányzatra jellemzőek a Jujutsuból átvett dobások, földre vitelek és karfeszítések,"

A goju ryu világbajnokságon látható pár dobás

www.youtube.com/watch?v=IM_5zix-KQQ

A wado ryu világbajnokságon röpködnek az osoto és az o uchi garik

www.youtube.com/watch?v=CQuZSEeV6Ls

Bobby Newmark 2017.02.24. 09:04:37

@csakférfi: Nincs hangulatod hozzá, de azért már lassan két napja csinálod. Fosod a szót, tökfeleslegesen, EGYETLEN SZÁJBABASZOTT ÉRV NÉLKÜL. Ellentmondasz, úgy, hogy csak homályosan utalgatsz, Nem hogy tényekkel, de még egy kibaszott saját gondolattal nem tettél hozzá ehhez a beszélgetéshez.

Ami általánosításokat írtam, az meg az én kibaszott személyes tapasztalatom, ami ellentmond a te homályos balfasz utalásaidnak.

Tényleg húzz inkább a véres hányásba, ennek valóban semmi értelme. Elvárod, hogy elhiggyem a... mit is? Egy kibaszott kézzelfogható állításod nem volt még.

Bobby Newmark 2017.02.24. 09:11:58

@cardiobascuralis: "Arról beszélek, hogy egy jó ebéd vagy vacsora után bizony nemcsak jólesik, de hasznos is egy pohár bor. "

Igen, én meg arról, hogy ez egy TÉVHIT. Igen, sokáig ezt hozták ki a kutatások, mert HIBÁSAK voltak.
Amint elkezdtek foglalkozni az alkoholfogyasztáson túli eltérésekkel, és kompenzálták őket, kiderült, hogy a korábbi eredmények tévesek.
Ezen tépem a pofám, ez kibaszott ÚJ, TUDOMÁNYOS eredmény, nagy mintán. Próbálnám közölni ezt a kibaszott információt, de csak hajtogatod ugyanazt a hülyeséget.

www.jsad.com/doi/abs/10.15288/jsad.2016.77.185

"Viszont ha eszel is, akkor a gyomorsavat az ételek egy időre semlegesítik, mert azokat bontja épp le, és nem termelődik annyira gyorsan, ahogy az ételek odajutnak."

Valóban, ezt aláírom. De a gyomor termel újat.

Linkedben:
"A magyarázatot a szakmai szervek a rendszeres, kulturált és mértéket tartó vörösbor-fogyasztásban látják."
Ez kezd most megdőlni, erre linkeltem egy ÚJ tanulmányt. Lesz kis átfutása a dolognak, mire egy ilyen webbetegen is megjelenik.

csakférfi 2017.02.24. 10:48:17

@Bobby Newmark:
tp://daganatok.hu/eletminoseg/brjeska-dora-szerintem-vannak-csodak
tp://www.gyarmatkave.hu/blog-2013-11-02-Egy_ember__aki_kigyogyult_a_tudorakbol
@cardiobascuralis:
Nem csalódtam benned.Rendes ember vagy!
Ha megsértettelek ......ne haragudj!
Hogy miért iszol az nem ok hogy "hülye" vagy.
valahogyan kell ezt a sok ökörséget (hazugságot) ellensúlyozni.Én meg dohányzom 30 éve.A kávé meg literszám......
Senki sem normális teljesen így ötven felé.Végül is nézőpont kérdése.
:) :) :)

Bobby Newmark 2017.02.24. 13:44:48

@csakférfi: Na rákkal meg az a helyzet, hogy igen, időnként meggyógyul "magától".
A másik fele a csodálatos gyógyulásoknak úgy történik, hogy soha nem volt rákos az illető, hazudott, vagy félrediagnosztizálták.

Mindkettő megesik. Lehet rajta csodálkozni.

Viszont az is tuti, hogy egy orvos nem fogja azt mondani, hogy "á, nem kell aggódni, meggyógyul majd magától", mert egyrészt lecsukják, másrészt meg olyan kicsi rá az esély, hogy nem lehet erre számítani.

cardiobascuralis 2017.02.24. 21:21:07

@Bobby Newmark:
A másik is tudományos eredmény.
Az, hogy melyik kutatást melyik lobbi fizeti, és ennek megfelelően milyen eredményt hoz ki, ne legyen már mérvadó. Amit én írok, az több évtizedes, elég sok kutatás által alátámasztott tudományos eredmény.
Az, hogy újabban az antialkoholista lobbi kiket bír megfizetni, más kérdés.
Biztos kihozzák majd azt is, hogy a vega meg vegán étrend mennyire egészséges. Holott a lófaszt az.
Arról most nem beszélnék, hogy az utóbbi 30 évben hányszor változtak a "tudományos eredmények" arra nézve, hogy a tej, vaj, tojás mennyire egészséges vagy mennyire egészségtelen, de kb. 5 évente mondtak mást.

cardiobascuralis 2017.02.24. 21:25:16

@Bobby Newmark:
"Without adjustment, meta-analysis of all 87 included studies replicated the classic J-shaped curve, with low-volume drinkers (1.3–24.9 g ethanol per day) having reduced mortality risk (RR = 0.86, 95% CI [0.83, 0.90])."
Azaz amíg csak natúr vették az eredményeket, kiderült, hogy a mérsékelt ivók esetében a halálozási kockázat KISEBB, mint a nem ivók esetében.

Utána meg addig állítgatom a tényezőket, amíg azt nem hozzák ki, amit én szeretnék.
Ez konkrétan lófasz így, nem tudományos eredmény.
Vicc kategória. De annak is a szánalmas változata.

csakférfi 2017.02.24. 22:50:50

@Bobby Newmark:
Nem jókedvemben gyógyultam ki.
A másik hogy amire a magam eszétől rájöttem a naaagy kutakodásomban a neten azt le sem merem írni.
Ugyanis joggal mondhatnál utána őrültnek. Mert a kérdés részemről nem az volt hogy miért lettem beteg hanem sz hogy miért lettem ujra egészséges. Mellesleg a mediterrán életfelfogás jó irány.
:)

csakférfi 2017.02.24. 23:01:13

@cardiobascuralis:
Ma is ittam s saját készítésű meggyboromat. Minden pénteken ha vége s heti robotnak. Iszunk a kollégákkal. A busz indulása előtt.
Amolyan "lezárása" az örjöngésnek.
:)

csakférfi 2017.02.24. 23:12:01

@Bobby Newmark:
Ja, még valami rszembe jutott.
"István maga a normális ember egy variánsa"
Ezt mondta a szemembe a doki. Meg az is hozzátettre hogy ha nrm szedem a gyógyszert akkor.........
Azt hiszem ez "verte ki a biztit" nálam.
Rühellem ha más mondja meg milyen lesz a jövőm.
süti beállítások módosítása